Mindenből a legjobbat!

First Class Blog

First Class Blog

Első osztályon repülő utasok kiváltságai

2014. szeptember 21. - lehoczkim

Kaviár, Dom Pérignon pezsgő, Michelin-csillagos séfek által megálmodott menük, luxusmárkák kozmetikai szerei, masszázs funkcióval rendelkező ülés, ami teljesen vízszintes pozícióba állítva ággyá alakítható, prémium fejhallgatók, zavartalan egyedüllétet biztosító lakosztályok tízezer méteren. Így utaznak a first class utasok, akik valószínűleg hírből sem ismerik a mostanában a turista osztályon annyi botrányt okozó knee defendert. 

etihad-.jpg

A LuxuryLaunches nevű, 2006 óta a leggazdagabbak számára érdekes témákat feldolgozó, angol nyelvű blog rangsorolta a nagy légitársaságokat a first class utasaiknak nyújtott szolgáltatások alapján. Mivel a listájuk teljesen szubjektív, inkább csak a legérdekesebb kiváltságokat mutatjuk meg, a rangsort nem. Az általuk felállított sorrend itt megtalálható. 

Az Egyesült Arab Emírségekben alapított, viszonylag fiatal, 2003 óta működő Etihad légitársaság itthon kevésbé ismert, de az Öböl-térségben, valamint ázsiai és afrikai célállomásokon már nagyon komoly nevet szerzett magának. A fenti képen látható first class kabinja tolóajtóval szeparálható, a benne található masszázsfotel teljes értékű ággyá alakítható, a repülés során fogyasztott ételeket pedig egy séf készíti el a fedélzeten. De ebben a szegmensben ez sem elég. Márpedig a legtöbbet költő utasok kegyeiért folytatott versenyben élre akarnak törni, ezért decembertől teljesen megújítják az első osztályukat. Három különböző kabinkategóriát vezetnek be. Amiből a legelőkelőbb egy "Residence" nevű kabin lesz, ami valójában egy teljes, 12 négyzetméteres lakosztály, kétszemélyes ággyal, saját fürdőszobával.

Az Emirates, ami október végétől Budapestről is közvetlen járatot üzemeltet Dubajba, az első osztályra jegyet váltó utasainak külön lounge-ot is üzemeltet a gépen. Itt folyamatosan találnak különleges snackeket, prémium italokat, és ismerkedhetnek a többi first class utassal is, ha ráuntak a saját minibárral, gardróbbal, és Bulgari piperékkel felszerelt kabin magányára. 

emirates.jpg

A Singapore Airlines teljesen vízszintesbe állítható ággyal és párnamenüvel várja az első osztályon utazókat. A párnamenü azt jelenti, hogy az utas a preferenciájának megfelelő párnát kap az útra. Sem nagyobbat, sem kisebbet. Pizsamáról is gondoskodnak. Ez az utóbbi években már amúgy is standard kiegészítő lett a legtöbb légitársaság first classán. A felszolgált ételek Michelin-csillagos séf előírásai alapján készülnek, az italok között pedig ott a 2004-es Dom Pérignon. 

singapore.jpg

Az európai székhelyű társaságok közül a Lufthansa kapta meg először first class osztályra az ötcsillagos besorolást a Skytrax minősítőrendszerben. A többi osztályán is ez a cél, bár a business classuk jelenleg csak 3,5 csillagos a Skytraxnél. Az első osztály viszont velúr borítású falakkal és gasztroélményekkel várja az utasokat. A kaviár és a Michelin-csillagos séf itt is alap, a felszolgált borokat pedig a sommelier világbajnok, Markus del Monego válogatta össze a német légitársaság számára.

lufthansa.jpg

(Forrás, képek: Luxurylaunches)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.09.21. 20:46:41

hat nem tudom, de a swiss air kenterbe very a lufthansat

Cpeti123456 2014.09.21. 21:21:38

@hagyma: mondjuk ez most pont igaz... érdekes számomra is pedig egy csoport...

miciur 2014.09.22. 03:19:12

Persze a dugas elvileg tiltott a ketszemelyes agyon is, hiaba a szepare:)

Void Bunkoid 2014.09.22. 08:13:22

"a felszolgált borokat pedig a sommelier világbajnok, Markus del Monego válogatta össze"

Megállapítom, az emberek szeretnek buták lenni és hinni.
Már rengetegszer bebizonyították, hogy a homeopátia meg az akupunktúra egyszerű kuruzslás, semmiféle gyógyászati értelemben pozitív hatása nincs a placebóhatáson kívül, ÉS azt is, hogy a sommelierség is egy k*rva nagy szubjektív humbug (rengetegszer megcsinálták már, hogy a fenenagy zomeliével ötször egymás után ugyanazt a bort itatták, és ő ötfélét mondott meg ajánlott rá, valamint a sz*r lőre címkéjével felcímkézett világverő bort meg leminősítette lőrének), mégis az emberek képesek pénzt adni a mindenféle varázskegyszerekért meg szurkálásért, és egyesek képesek fizetést adni nagyotmondó semmihez nem értő semmirekellőknek azért, mert egy röhejes frakk meg fehér selyemkesztyű van rajtuk és mert kiköpik a bort ahelyett, hogy meginnák.

fda 2014.09.22. 08:27:23

Nem olyan baj ez. Ha vannak gazdag balekok, akik akármit kifizetnek önnön nagyságuk hangsúlyozására, akkor a légitársaság is könnyebben megteheti, hogy olcsó normális jegyeteket is áruljon, amit a többiek is meg tudnak fizetni.

odamondó 2014.09.22. 08:32:55

@Void Bunkoid: tehát azt állítod, hogy amit ízek alatt érzünk az csak egy érzelmi csalódás nem is létezik? Te képtelen vagy megkülönböztetni a Colat a Cola lighttól?

valasz a KE-nek 2014.09.22. 09:39:31

@hagyma:
Én nemigen vettem észre a különbséget a Swiss meg a Lufthansa között. Sokkal nagyobb a különbség akkor, ha régi vagy új a gép felszereltsége akár ugyanazon a társaságon belül.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.22. 10:08:11

Utaztam repülőn kb. 100-szor. Egyszer kaptam gyomorrontást repülőgépi kajától. Pont a kevés alkalom egyikén, amikor elsőosztályon utaztam. Ráadásul svájci gépen.

Reszelő Aladár 2014.09.22. 10:30:12

Ugye Michelin csillagos séf nem létezik csak étterem. Amúgy utaznék ilyennel.

I.D. 2014.09.22. 11:21:11

@Reszelő Aladár: ha a sef elhagyja a csilagos ettermet, akkor a kovetkezo sefnek is meg kell kapnia, addig fuggoben a csillag...

I.D. 2014.09.22. 11:23:10

@maxval a bircaman: en 50%-ban Swiss-szel repulok, megis multkor etelmergezesem lett, business kajatol....

idonkent sikerul first class-on is menni, haaaat, nehany fogas ott is pocsek....mondjuk van 1-2 jo, de azok semmikeppen nem a meleg etelek. repulos kaja altalaban fos, kiveve ha tenyleg ott fozik (azaz van sef)

I.D. 2014.09.22. 11:23:42

@hagyma: swiss air csodbe ment 2002-ben, a jelenlegi neve szimplan csak Swiss

I.D. 2014.09.22. 11:24:36

@valasz a KE-nek: swiss business jobb mint a Lufi uj business (a regi az fos nagyon)

I.D. 2014.09.22. 11:26:15

szerintem amugy az egyetlen dolog ami szamit egy hosszutavu uton, ha rendszeres utazo vagy, az az alvas minosege (ergo az ulesbol lett agy kenyelmi szintje). Ejszaka aludni akarsz, kulonben cseszheted a kovetkezo napot.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2014.09.22. 11:49:27

Az a vicc, hogy manapság a turista osztályt is azzal reklámozzák, hogy Michelin-csillagos éttermek séfje állította össze a menüt :)

valasz a KE-nek 2014.09.22. 13:05:31

@I.D.:
Miben jobb? Én nem tudnék felidézni semmit sem, amiben jobb lett volna.

Void Bunkoid 2014.09.22. 18:23:46

@odamondó: no de láttál már frakkos pingvinnek öltözött és irdatlan nagypofájú fizetett "kólaszomeliét"? :)

A kettő teljesen más. Persze, hogy különbözik a boroknak is az íze, de nekem ne mondja már meg egy irritáló majomkirály (és még fizessek érte felárat), hogy szerintem mi a jó bor.

odamondó 2014.09.22. 19:43:35

@Void Bunkoid: azt nem de vízszomeliét már igen. Amúgy ha ezen vitázol, hogy neked ne mondják meg mi a finom akkor azzal már egyetérthetek, de attól még szerintem a szomeliének meg van a helye az életben, mert amíg nem minden ízlik ugyanúgy mindenkinek azért egy általános sorrendet fel lehet állítani. Olyan ez mint a stylist aki nem feltétlenül állít össze olyan ruhákat ami neked is tetszik, de valószínűleg jobb kombinációkat rak össze az átlagnál.

Dr_utcai_arcos 2014.09.22. 20:09:33

@odamondó: Ebben igazad van, de a stylist egy adott anyagválasztékból adja neked a hozzád legjobban illőt, nem fogja azt mondani, hogy hát rajtad, egy csak Kuala Lumpurban, a főutca egyik kis árkádja alatti boltban tunbuzszőrből készült zakó fog jól mutatni. Mert érthet valaki egy (kettő, három) borvidék boraihoz, de csak Magyarországon, 22 borvidék van, nyilvántartott min. 80 borászattal. Azok termelnek évente mennyi? 4-500 féle bort? És akkor nyissunk Kárpát Medence, Közép Európa, stb stb...

odamondó 2014.09.23. 14:52:19

@Dr_utcai_arcos: igen, de egy mirevaló sommelier az pl csak az étteremben vehető borokat ismeri behatóan és azokból tud ajánlani az ott kapható ételekhez.

Az említett világbajnok sommelier halvány gőzöm sincs mit takarhat vagy mitől lesz valaki világbajnok ajánló.
süti beállítások módosítása