Egészen elképesztő összeg, több mint 800 millió forintnyi dollár volt csak elegendő ahhoz, hogy a nyertes licit legyen azon az aukción, ahol a Casablanca című film zongoráját kínáltálták megvételre.
Az 1942-es, igazi klasszikusnak számító filmből a mai napig szokás idézni. Woody Allennél még filmcím is lett az a Játszd újra, Sam, amit ennél a zongoránál mond Ingrid Bergman, hogy újra hallja az As Time Goes By-t.
New Yorkban a hét elején tartották az aukciót, amin a híressé vált zongorát közelről meg is lehetett nézni. Persze csak üvegfal mögött. A fekete-fehér film alapján akár meglepő is lehet a világos színe és az élénk mintája. De a legmeghökkentőbb részletnek mégis mindenki a nagy csomó használt rágógumi találta, ami most a billentyűzet alatti részre felragasztva szintén a gyűjtő tulajdonába került.
Az árverésen egyébként nemcsak a zongora talált új gazdára. A film fő helyszínének számító bár nagy ajtaja is kalapács alá került. Ezek a darabok a New York Times által megszólaltatott szakértő szerint azért különösen értékesek, mert maga a film is egy örök, kultikus darab. Az árverésre kínált tárgyakat pedig többször is látni a filmben, ráadásul kulcsjelenetekben és hosszan szerepeltek.
(Forrás, képek: New York Times, Youtube)